Please enable JavaScript in your browser to complete this form.
Pl. Hamburgerek, pizzák, sütemények, alkoholos italok
Mire kéri az árajánlatot?
Adatvédelem
Edit Template

Étterem a koronavírus után – Mi marad velünk?

Az első hullám komolyan megrázta és újrarendezte a vendéglátást. A hagyományos, offline éttermek sorra húzták le a rolót, a kiszállítással foglalkozó gasztrovállalkozások talpon tudtak maradni. Mint minden válságnak, ennek is meg vannak a maga vesztesei és nyertesei. De, mit tanulhatnak az új és az újranyitó éttermek az elmúlt időszakból? Mi marad velünk, mi az, ami innentől kikerülhetetlen és kötelező eleme a vendégek minőségi kiszolgálásának? Miért lesz fontosabb a fertőtlenítő az asztalon, mint a só- és borsszóró? Most megtudhatod!

Az étteremhigiénia következő szintje

Bármennyire is hisszük azt, hogy visszatérhetünk a normális kerékvágásba, az életünk már korántsem lesz ugyanolyan, mint a koronavírus felbukkanása előtt. Egy sor eddig kispadra ültetett szempontot mostantól alapként kell kezelni.

  • Takarítás, tisztaság. A legnagyobb hangsúly most a HACCP-nek (is) megfelelő fertőtlenítésen, takarításon van. Egy ilyen világhangulat után nem lehet többé félvállról venni a mellékhelységek rendszeres takarítását, a kéztörlők és szappanok feltöltését. Az sem működik, hogy a pultos háztartási mosogatószerrel lötykölje el a poharakat két kiszolgálás között. Innentől egy vízfoltos korsóval is el lehet veszíteni a vendég bizalmát. Érdemes, tehát időben felkészülni, és változtatni a korábban sem szabályos gyakorlaton. A mosogatógépben magas hőfokon elmosogatott edények, a kézfertőtlenítők az asztalon és patikatisztaságú mosdók mind-mind azt a benyomást közvetítik a vendég felé, hogy az étteremnek igenis fontos a vendég egészsége. És persze ne felejtsük el ezt a megfelelő fórumokon kommunikálni!
  • A felszolgálók személyes higiéniája. A maszk ideiglenes állapot, amíg a vész el nem csitul. Azonban a gumikesztyű, szedők, csipeszek használata innentől kezdve kötelező eleme lesz főleg azon kiszolgáló személyzet számára, akik közvetlenül az ételhez érnek. A megfelelő kézmosás és a kézfertőtlenítés, az ételek higiénikus készítése eddig is komoly alappillére volt a HACCP-nek, azonban most érdemes ismét leporolni a vaskos könyvet és feleleveníteni a tudásanyagot.
  • Önkiszolgálás és látványkonyha átgondolása. Egy komoly forgalmat bonyolító kávézónál és reggelizőhelyen korábban teljesen általános volt, hogy a kávézás kellékei és a frissen sült pékáru az önkiszolgáló pulton kaptak helyet. Az sem volt szokatlan, hogy a látványkonyhában a befejező műveleteket a vendég előtt végezték. Idáig. Ugyanis a járvány utáni társadalom meg fogja követelni az ilyen egységek újra gondolását. Hányan fogdossák össze a pálcikákat, mire kiválasztanak egyet? Hány vendég köhécsel a szabad levegőn lévő kenyerek vagy a látványkonyha szabadon álló pultja felett? Nem kell megijedni, csupán taktikát kell váltani! Fedjük le burával a péksütiket, a kávézás kellékeit automatikusan adjuk a kávéhoz, válasszuk le a látványkonyha pultját megfelelő cseppvédelmet biztosító felülettel, és a vendég máris biztonságban érzi magát.
  • Túl közel helyezett vendégasztalok átrendezése. Szinte minden vendéglátó egység a tervezéskor a fogyasztótér maximalizálására és minél több asztal, szék elhelyezésére törekszik. A jövőben át kell gondolni ezt a stratégiát, és szellősebbé kell tenni a vendégteret. A bútorzat megálmodásánál élvezzenek előnyt a jól variálható bútorok, az igény szerint szét- és összetolható asztalok. Tudomásul kell venni, a vendégek nem akarnak majd egymás nyakába lihegni.

Az érintésmentes fizetés a jövőben elkerülhetetlen. Láttam már olyan vendéglátóhelyet a járványhelyzetben, ahol kizárólag az érintésmentes fizetésre álltak át. Bármennyire is a készpénz bűvöletében élünk, a válság után szinte megállíthatatlanná válik a bankjegyek nélküli fizetés térhódítása legyen az mobiltelefonos vagy kártyás fizetés, azonnali utalás. Nem szabad spórolni a terminálok beszerzésén és a banki szerződések kialakításán!

Segítünk tudatosan megtervezni éttermedet, hogy ne érjenek meglepetések a jövőben.

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Címlap fotó: Designed by teksomolika / Freepik

Please enable JavaScript in your browser to complete this form.
Pl. Hamburgerek, pizzák, sütemények, alkoholos italok
Mire kéri az árajánlatot?
Adatvédelem

Legfrissebb híreink

  • All Post
  • Allergén
  • Engedélyek
  • Érdekességek
  • Étteremnyitás
  • Hulladékgazdálkodás
  • Koncepció tervezés
  • Konyhatechnológia
  • Környezetvédelem
  • Pénzügyek
  • Speciális jogszabályok, rendeletek

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Keress minket bátran, hogyha kérdésed van üzletnyitással vagy HACCP-vel kapcsolatban!

Étteremnyitás, gasztrotanácsadás

Kövess minket a legfrissebb hírekért!

© 2024 Minden jog fenntartva.